Anna Gurbanova -
2005.01.30. 18:11
A fiatal azeri tornásznővel készült interjú
*Nem adtak neked lehetőséget az edzőid a pihenésre az Olimpia után?
- Adtak, de sajnos csak egy hetet. Utána folytatnom kellett az edzéseket. Tulajdonképpen az előttem álló berlini GP és a moszkvai VK-döntő ezt meg is kívánja.
*Te vagy az első tornász, aki Olimpián képviselhette a független Azerbajdzsánt. Váratlanul helyettesíthetted Dinara Gimatovát. Gondoltad volna, hogy ilyesmi for történni veled?
- Csak néhány nappal az utazás előtt értesültem a lehetőségről, mikor mondták, hogy Dinara megsérült, készüljek, mert nekem kell versenyeznem. Örömmel, de bizonyos szempontból szomorúan fogadtam a hírt. Dinara érdemelte volna meg az olimpiai részvételt.
*Mikor tavasszal az Olimpiai tesztversenyén léptél szőnyegre Athénban, gondoltad volna, hogy augusztusban újra ott fogsz majd állni?
- Dehogyis! Még csak nem is álmodoztam róla.
*Nagyon izgultál a gyakorlataid során?
- Mikor az első szeremmel, a karikával a szőnyegre léptem, a kezeim egyszerűen remegtek. A labdánál már nyugodtabb voltam. A második nap újra elkapott az idegesség, hisz én kezdtem a versenyt buzogánnyal. Szalaggal már minden simán ment, hiba nélkül, magabiztosan mutattam be a gyakorlatomat.
*Elégedett vagy a 14. hellyel?
- A buzogánygyakorlat-beli ejtés és a többi apróbb hiba nélkül biztos előrébb tudtam volna végezni, bár nagyon nehéz lett volna. Nagyon erős tornászokkal versenyeztem együtt, akik már jó ideje versenyeznek, és a bírók már "megszokták" őket.
*Nem újult ki afféle ellenségeskedés az azeri csapaton belül az Olimpia után?
- Rivalizálás mindig is volt, és lesz is. De Dinara és én barátnők vagyunk, segítjük és támogtajuk egymást. Mindössze a tornateremben vagyunk vetélytársak.
*Hogy érzi magát Dinara? Kiheverte már, hogy nem indulhatott Athénban?
- Igen, de az igazat megvallva a sérült lába még mindig okoz neki nehézségeket, különösen az ugrásoknál, de remélem, hamatosan rendbe fog jönni.
*A többiek közül kivel vagy még baráti kapcsolatban?
- Nagyon közel állok a kazah Aliya Yussupovához, és Alina Kabaevához is. Ő egy különleges ember, mindig kész arra, hogy bíztasson pár jó szóval vagy egy öleléssel.
*Te is azok közé a tornászok közé tartozol, akiknek van egy személyes kabalájuk, talizmánjuk?
- Az igazat megvallva egyetlen plüssállatka van, amit minden versenyre magammal viszek - egy tehén. Nem hiszek sem a jelekben, sem semmiféle természetfölötti dolgokban. Ezek mind csak az emberek képzeletének szüleményei, mint pl. a macska áthaladása az úttesten.
*Van olyan ember, akire mindenben hallgatsz?
- Az edzéseken mindig odafigyelek az edzőim utasítására, mert mindannyiuknak igaza van. Nem számít, hogy kinek az irányítása alatt edzek, megpróbálok hallgatni rá, hogy kijavítsam a hibáimat. Otthon anyukám a főnök. Még ha néha úgy is tűnik, hogy nincs igaza, tudom, hogy ő csak jót akar nekem.
*Van valami szabadidőd az edzések mellett?
- Igen, de nem sok. Szeretek olvasni, zenét hallgatni, moziba járni a barátaimmal. Szeretek még számítógépes játékokat játszani, és keresztrejtvényt fejteni is.
*Van káros szenvedélyed?
- De még mennyire! Méghozzá a csokolédé. Órákon keresztül képes vagyok enni.
*Ki számodra a legkedvesebb ember a szüleiden kívül?
- Zinaida Tchagina, az edzőm. Ő volt az, aki meglátta bennem a tehetséges tornászt. Akkor is mellettem állt, mikor Irina Aleksandrova Viner nem hívott meg az olimpiai felkészülési csapatba. Hálás vagyok neki amiért dicsért, de azért is, amikor keményen bánt velem.
*Segít a közönség bíztatása?
- Persze! Nagyon szeretem, ha a közönség tapsol, kiabálva bíztat. Hihetetlen érzés egy teltházas stadionban versenyezni, mint amilyen Athénban is volt.
|